Váltani kell, ha motiválatlan vagy a munkában

A motiválatlan állapot se neked, se a munkaadódnak, se a motivált kollégáidnak nem jó – hangzott el a budapesti Brain Bar Career Night rendezvényen. Adam Smiley Poswolsky – az est egyik előadója – ugyanebben a cipőben járt. Elmondta, hogyan lehet új karriert tervezni és belevágni. Globálisan a munkavállalók 80%-a elégedetlen a munkájával, nem köti le a feladat, amit végez. Ennek az embertömegnek az ötöde nem csak, hogy nem motivált, de aktívan akadályozza is a többieket, ami rontja a munkahelyi légkört, sőt konkrétan kárt okozhat a munkáltatónak is.

Az tehát senkinek sem jó, ha egy munkavállaló boldogtalan, elégedetlen. Adam tökéletes szövetségi köztisztviselői állását sokan irigyelték, ahova ő azonban már konkrét fizikai fájdalommal járt be minden nap, és ekkor érezte, hogy váltania kell.

Mint mondta, első lépésben nehéz támogatókat találni, akik hisznek az ötletben, a tervben, hogy váltani kell, hogy lehet más út is, nem csak a „gyűlölt” munkahely. Márpedig, a generációs szakértő és motivációs előadó szerint, ilyeneket nem könnyű találni, ugyanis sokan az élet részének tekintik, hogy valaki utálja a munkáját, amit azért kell végezni, hogy meg tudjunk élni. Azért is fontos ilyen, fentebb említett, támogatókat találni, hangsúlyozta Adam Smiley, mert azok számon kérik rajtad a terveidet, így kevesebb az esély arra, hogy nem valósul meg, hogy halogatásba és végül érdektelenségbe fullad karrierváltás. Elhangozhat részükről a kérdés, akár többször is, hogy „Mikor lépsz?” Egy ilyen karrierváltás esetén már csak az a fontos, hogy valóban olyasmibe próbáljunk belevágni, ami foglalkoztat, ami valamiért személyesen fontos számunkra, amit előreláthatólag hosszú távon fogunk tudni szenvedéllyel csinálni. A generációs szakértő cáfolja, hogy az Y generáció önző és számukra csak az önmegvalósítás fontos, hiszen nagyon sok fiatal hajlandó kevesebb fizetésért is olyan munkát végezni, ami számára jelentőségteljes, amiben küldetést érez, amelynek az értékeivel összhangot talál, amivel többet tehet másokért, a közösségért. Persze az sem árt, ha ez a munka biztosítja a megélhetést. Néhány adatot is hozott arra, hogy az értelmes munka biztosítása a munkáltató számára is megéri, hiszen azok, akik látnak értelmet a tevékenységükben 150%-kal elkötelezettebbek mint a többiek. Ez a fiatalok megtartása szempontjából is fontos, hiszen a Z generációnak mindössze 12%-a, az Y-nak pedig 30%-a marad több mint 5 évet ugyanabban az állásban. Ezért a vállalatoknak is rugalmas hozzáállásra, „flexible mindsetre” van szüksége, biztosítania kell a lehetőséget, hogy akár cégen belül minél több mindent ki lehessen próbálni, lehessen újat tanulni, fejlődni, és akár újra és újra kitalálni magukat. A szemléletváltás pedig nem várhat, hiszen 2025-re a munkaerőpiacon lévő munkaerő 75%-át az Y-osok fogják alkotni. A felmérésből az is kiderült, hogy a jövedelmen túl az Y és Z generációsok számára fontos az izgalmas, kihívást jelentő munka. Jobb pozíció reményében szívesen váltanak, de ebben az esetben sem csak a jövedelem döntő, hanem 89% számára a munka és magánélet kedvezőbb egyensúlya lenne motiváló, míg 90% döntene a váltás mellett szakmai előrelépés lehetősége esetén. Ezekről a generációkról élő prekoncepciókat bizonyos tekintetben cáfolta is a felmérés, ugyanis a többség, úgy tűnik vágyik a biztonságra, inkább stabil hátterű közepes vagy nagyvállalatoknál képzeli el a jövőt a fiatalok kétharmada, míg csak harmaduk választaná a kisebb vállalkozásokat.

Forrás: hrportal.hu

 

További cikkek