Fontos a jó fizetés, de legalább olyan fontos a munkavállalók számára az odafigyelés, a megbecsülés a munkáltató részéről. A munkaerő megtartása szempontjából tehát ez utóbbi is fontos tényező.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint csak az elmúlt egy évben 13 százalékkal emelkedtek a bérek, ami reálértéken is 10 százalékos növekmény. A legtöbb munkavállalót, szakemberek szerint, az anyagiak mellett egyre inkább a szociális megbecsülés vagy annak hiánya motiválja, hogy új munkahely után nézzen. A hazai vállalati kultúrát vizsgáló Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus például arra a következtetésre jutott, hogy azok a cégek, amelyek nem fordítanak kellő figyelmet az alkalmazottak elemi vágyaira, mint mondjuk az említett megbecsülés iránti igényre, ott magasabb a fluktuáció, többen váltanak onnan munkahelyet. Szakirányú kutatások és a vállalatok HR-tapasztalatai alapján a dolgozók az alábbi szempontokat veszik figyelembe a munkahely kiválasztásában: a bér összege, béren kívüli juttatások, szakmai előmenetel, a fejlődés lehetőségei, unalmas vagy kihívást jelentő-e a munka, igényes munkakörnyezet, munkatársakkal való kommunikáció minősége, magánélettel összeegyeztethető munka, munkaidő-beosztás, túlórák aránya, mennyire tud azonosulni a a dolgozó a cég céljaival. A munkahelyi törődés új módja az elemzők szerint a juttatások. Míg korábban a legtöbb munkaadó letudta a béren kívüli juttatásokat az alkalmazottaknak egyformán nyújtott cafeteriával vagy SZÉP-kártyával, mára személyre szabhatóbb formák is megjelentek, amelyeket jól használva a cégek kimutathatják, mennyire értékelik, ha valaki náluk dolgozik. Ennek tipikus példája a vállalatok által a munkavállalókra kötött egézségbiztosítások, nyugdíj- vagy egészségpénztári számlák nyitása. Ezekkel a juttatási formákkal, különösen az egészségbiztosítással, mindkét fél jól jár: a munkavállaló tudja, hogy betegsége esetén magánellátásban részesülhet, így gyorsabb a felépülése, a cégnek pedig rövidebb ideig kell nélkülöznie a jó alkalmazottakat.
Forrás: hvg.hu