A Magyarországon elvégzett kutatásában az Aon Legjobb Munkahelyek Programjában idén 87 cég több mint 62 ezer dolgozója mondta el a véleményét arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön, majd a válaszok
A Magyarországon elvégzett kutatásában az Aon Legjobb Munkahelyek Programjában idén 87 cég több mint 62 ezer dolgozója mondta el a véleményét arról, hogyan érzik magukat a munkahelyükön, majd a válaszok
Az Angliában élő magyarok számára kedvező, hogy a brit EU-tagság megszűnésének, a Brexitnek a feltételrendszeréről szóló, szerda este közzétett megállapodás-tervezet szerint megkötések nélkül Nagy-Britanniában maradhatnak azok a külföldi EU-állampolgárok, akik
Jól bevált a kancellári rendszer, a szakképző centrumok működése hatékony, a kormány célja, pedig, hogy a magyar fiatalok a munkaerőpiacon értékes szaktudással és képesítéssel kerüljenek ki a szakképzésből, és a
Nehéz megtalálni a megfelelő embert egy munkára, s a tapasztalatok szerint a személyiséganalízisnek a kiválasztásban nagy szerepe van. A szakemberek azt mondják fontos eszközzé váltak a különböző személyiséganalízis rendszerek, melyek
Helyes gyakorlat díj címmel, a veszélyes anyagok helyes munkahelyi kezelésére, követendő, jó és saját megoldásokkal rendelkező cégek számára hirdet pályázatot a Pénzügyminisztérium és az Európai Unió Munkavédelmi Ügynöksége (EU-OSHA) –
A Parlament elfogadta az új adócsomagot, mely szerint egyebek mellett 8 millió forintról 12 millió forintra emelik az egyéni vállalkozások alanyi adómentességének értékhatárát, továbbá 2023 végéig meghosszabbították a kedvezményes, 5
Magyarországon öt vidéki egyetemen folyik jogászképzés, s a kormány fontosnak tartja, hogy ez a fajta oktatás színvonalas legyen, ezért meg szeretnék erősíteni a jogi karokat vidéken. Trócsányi László igazságügyi miniszter
A túlképzett bébiszitterek jól kereshetnek, ha megfelelő helyen vigyáznak a kicsikre, mondjuk kőgazdagoknál. Nekik ugyanis a magas, esetleg százezer Ft-os borravaló sem okoz gondot, mint ahogyan egy példa is bizonyítja.
Az ingatlanfejlesztő szakemberek szerint kedvezően hatna az ingatlanpiacra a kormány új lakásáfa javaslata, mert kiszámíthatóbbak lennének a beruházások, enyhülne a szakemberhiány és lassulna a drágulás. Varga Mihály pénzügyminiszter a héten