A mesterdiplomások találnak állást leghamarabb

A 2016-ban végzettek közül az osztatlan tanárképzésben diplomát szerzők tudtak a leggyorsabban elhelyezkedni a munkaerőpiacon a diplomás pályakövetési rendszer adatai szerint. Mesterszakos oklevéllel szinte az összes képzési területen jobb eséllyel indulnak a pályakezdők, már ami az álláskeresésre fordított időt illeti.

A diplomás pályakövetési rendszer (DPR) adatain alapuló interaktív keresőfelületen képzési területenként, sőt, akár szakokra lebontva is lehet megnézni,  hogy mennyi idő alatt találtak állást a 2010 és 2016 között abszolutóriumot szerzett hallgatók. Az oldalon a fizetésekről, munkakörökről, későbbi tanulmányokról is lehet tájékozódni. Az alap- vagy osztatlan szakosok közül a leggyorsabban az osztatlan tanárképzésben részt vevők álltak munkába, kicsit kevesebb mint fél hónap alatt. A pedagógus alapképzéseken diplomát szerzők majdnem másfél hónap, a mesterszakosok pedig 36 nap alatt tudtak elhelyezkedni. Nem csoda, hogy a tanárszakosok gyorsan találnak munkát, 2019 második negyedévében ugyanis több mint négy és félezer üres álláshely volt az oktatásban, Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter szerint ugyanakkor csak a nyugdíjazások és a tanárok költözése, intézményváltása miatt keresnek ennyi pedagógust. A gazdaságtudományi alapszakokon a 2015/2016-os tanévben végzettek átlagosan közel két hónap alatt találtak állást, a mesterszakosok esetében pedig 39-40 nap volt a munkakeresés ideje. A jogi alapképzéseken végzettek valamivel kevesebb, az osztatlan szakokon diplomázók pedig valamivel több mint három hónap elteltével kezdtek el dolgozni. A mesterképzések esetében kicsit kevesebb mint másfél hónap volt az átlag. Az informatika alapképzéseken diplomázók átlagosan szintén kevesebb mint két hónap alatt találtak állást, a legkönnyebben a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatói helyezkedtek el, 34-35 nap alatt. A mesterképzésen végzetteknek valamivel kevesebb mint egy hónapra, a Debreceni Egyetemen és a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázóknak pedig csak 10 napra volt szüksége ehhez. A műszaki alapszakokon abszolutóriumot szerzettek alig két hónap alatt találtak állást, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen volt a legjobb az átlag, kevesebb mint egy hónap. Az osztatlan képzéseken végzettek egy és háromnegyed, a mesterszakosok pedig kicsivel több mint egy hónap alatt tudtak elhelyezkedni. A bölcsészettudományi alapképzéseken abszolutóriumot szerzettek két és fél hónap alatt, a mesterszakosok átlagosan majdnem két hónap múltán kezdtek el dolgozni. A társadalomtudományi alapszakokon végzettek 70-75 nap, a mesterszakosok pedig kicsivel kevesebb mint két hónap alatt találtak állást. Az osztatlan orvos- és egészségtudományi képzéseken végzettek körülbelül 54 nap alatt találtak állást, az alapszakosok majdnem két hónap, a mesterszakosok pedig valamivel több mint két hónap alatt tudtak elhelyezkedni. Három hónapot meghaladó volt az álláskeresés átlagos ideje a természettudományi alapképzéseken diplomát szerzők esetében, a mesterszakokon végzettek pedig két és kétharmad hónap alatt találtak állást.

Forrás: eduline.hu

További cikkek