A magyarok nem szeretnek utazni a munkahelyükre

A magyar munkavállalók többsége nem mobilis, nem szeret lakóhelyétől távol lenni, ezért növelni kell a hatékonyságot – hangzott el a közgazdasági társaság szakmai fórumán. Baksay Gergely a Magyar Nemzeti Bank Költségvetési és Versenyképességi Elemzések Igazgatóságának igazgatója elmondta:  a belföldi termelés hozzáadott értékét Magyarország az utóbbi években jelentősen, a visegrádi államok átlagához közeledve tudta emelni, a gazdasági fellendülés munkaerőigénye azonban nehezen követhető.

Szerinte a demográfiai folyamatok miatt 10 éven belül félmillióval csökkenhet a 15-64 éves kor közöttiek, azaz munkaképes korúak száma, ezért a nyugdíjkorhatár körüliek, az alacsony képzettségűek, a nők és a fiatalok magasabb arányú foglalkoztatását sürgette. Baksay Gergely további kihívásnak nevezte az európai átlagnál alacsonyabb béreket. Növelésükre többek között a személyi jövedelemadó csökkentésével lát lehetőséget. Hozzátette, hogy a közterhek mérséklésével a 2010 előtt még európai szinten is kiemelkedő arányú, 50 százalékot közelítő magyar adóék 30 százalék közelébe csökkenhet, ezzel az uniós tagállamok rangsorának alsó harmadába kerülne. Czomba Sándor volt foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a rendezvényen a foglalkoztatottsági helyzetre utalva megjegyezte, hogy a keleti megyékben továbbra is a 10 százalékot közelíti a munkanélküliség. A magyar munkaerő azonban nem mozgékony, ezért a munkalehetőségeket állami támogatási rendszerrel el kell juttatni a rászoruló térségekbe. A helyi tapasztalatokra hivatkozva megjegyezte azt is, hogy munkát nem mindenki akar vállalni, és országos szinten a százezret közelítheti azok száma, akik nem hagynák el a közfoglalkoztatást. Czomba Sándor szerint külföldi munkavállalók alkalmazásával csak meghívásra és megfelelő képzettség esetén lehet számolni.

Forrás: infostart.hu

További cikkek