Miben tudnak a szülők keresni álláskeresés téren?

Sok mindenben. De mint ahogy egy korábbi cikkünkben megírtuk, van, amiben nem az ő véleményükre és javaslataikra kell hagyatkozni. Van azonban pár dolog, amikor kifejezetten jó, ha ők segítenek 🙂

  1. Kérjünk visszajelzést. Valószínűleg ők fognak a világon a legjobban ismerni minket, ezért például az önismeretünkben nagyon sokat tudnak majd segíteni. Ők rá tudnak vezetni arra, hogy mik az erősségeink, és mik a gyengeségeink, és ha szerencsénk van, akkor ezek mentén fognak javaslatot tenni nekünk, hogy milyen munkát válasszunk.
  2. Használjuk ki a kapcsolataikat. Nyugodtan kérdezzük meg őket, hogy vannak-e barátaik, ismerőseik, akiknél esetleg éppen lenne egy junor/pályakezdő munka. Semmi gáz nincs azzal, ha anyuci vagy apuci tol be minket valahova. Bár a saját munkahelyüktől óva intenék mindenkit, de az ismerőseiken keresztül jó ajánlásokat tudunk szerezni remélhetőleg.
  3. Meséltessük őket a karrierjükről. A legtöbb szülőnek sok éves tapasztalata van, bármilyen munkában is. Nekik is volt első munkahelyük, nekik is volt új munkahelyük, nekik is voltak jó és rossz munkahelyeik. Ők is sok mindent a nehezebbik úton tanultak meg. Ezeket mi is meg fogjuk tanulni, de pár bakit elkerülhetünk, ha tanulunk az hibáikból 🙂
  4. Kérdezzünk technikai infókat tőlük. Pályakezdőként én se tudtam, hogy mennyit kellene kérnem. Mi a realitás? Mi a túl kicsi bérigény? Mi a túl nagy? Egyáltalán mi van most a nagyvilágban? Ezekről biztos tudnak egykét jó tippet mondani 🙂

1 thought on “Miben tudnak a szülők keresni álláskeresés téren?”

  1. Egy álláskereső, valószínűleg felnőtt ember. Így az a leghasznosabb, ha a saját tapasztalatai, belső késztetései alapján választ állást magának akkor is, ha később kiderül, hogy nem ez volt a jó választás. Választhat mást. Tévedni szabad, abból tanul önmagáról és ez csak hasznára válik egy fiatalnak. A szülők mindig „segíteni” akarnak, leginkább úgy, hogy minél kényelmesebb helyzetekhez akarják hozzájuttatni a gyereket, és sosem tudhatják, hogy valójában mi is az ami a legjobb a számára. A saját elvárásaik, bvágyaik és tapasztalataik alapján tudnak tanácsot adni, ami sokszor visz tévútra, ráadásul elveszik annak a lehetőségét a gyereküktől, hogy megtanuljon felelősséget vállalni a saját döntéséért. Az ember, mindegy milyen korú, hajlamos mindig a könnyebb utat választani, de ez nem segíti abban, hogy megvalósítsa önmagát és azáltal teremtse meg az anyagi jólétét. Boldog élethez pedig csak ez vezet.

Hozzászólás a(z) Némedy-Nyul Cecília bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További cikkek

Key Account Manager, ügyfélmenedzser, ügyfélreferens és hasonló állások érdekelnek? Itt van 10 kérdés, amivel készülhetsz az interjúra!Key Account Manager, ügyfélmenedzser, ügyfélreferens és hasonló állások érdekelnek? Itt van 10 kérdés, amivel készülhetsz az interjúra!

Sok kereskedelmi és szolgáltató cég alkalmaz ügyfélmenedzsereket. Ezek lehetnek értékesítői vagy „simán csak” kapcsolattartói állások is. Alapvetően mindegyikre igaz, hogy a következő készségeket/képességeket szokták keresni egy interjún: Vezetői képesség, szervezőkészség,