Közel harmincezer állás üres Magyarországon

A bejelentett üres álláshelyek száma jelenleg 26 ezer, a legtöbb új munkaerőigény a főváros, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár Bereg megye területére összpontosult – olvasható a Magyar Nemzetben  a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján.

Jelentős volt a bejelentések száma Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Csongrád és Békés megyében is. Az esztendő ötödik hónapjában összességében 102,1 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 73,4 ezer maradt betöltetlen. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 11,4 ezer volt, amelyek ötven százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott. Az ipar, építőipar, konyhai kisegítő, utaskísérő (repülőn, hajón), tehergépkocsi-vezető, kamionsofőr, valamint a szolgáltatási szektor területe szintén kínált álláshelyeket, amelyekhez azonban nem járt támogatás – írja a Magyar Nemzet. Májusban a foglalkoztatók 199 embert érintő csoportos leépítést jelentettek be. Ezek főként a számítógépes programozás, az alumíniumgyártás, az ingatlankezelés és a vegyiáru-kereskedelmi ágazatokat érintette, elsősorban Budapesten, valamint Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében. Tavasz végén a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat rendszerében 253,3 ezer álláskereső szerepelt, ami több mint kilencezer fős növekedés az előző év azonos időszakához képest, így 2018 májusához viszonyítva az álláskeresők száma 3,7 százalékkal nőtt.

Forrás: hrportal.hu

További cikkek

Több nő a munkaerőpiaconTöbb nő a munkaerőpiacon

Egyre több nő jelenik meg a munkaerőpiacon Magyarországon, de még  van teendő jelenlétük növelésével a közélet terén. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Novák Katalin bejelentette fővédnökségével

Kevés nyugdíjas dolgozikKevés nyugdíjas dolgozik

Egyre kevesebb nyugdíjas dolgozik, miközben csúcson van a foglalkoztatottak száma-ezt mutatják a statisztikai adatok.  Az egyre csak súlyosbodó munkaerőhiányt a kormány részben a rendelkezésre álló munkaerőtartalék segítségével szeretné megoldani. Ide