Jobb feltételek a megváltozott munkaképességűek számára

Januártól javulnak a megváltozott munkaképességűek  foglalkoztatási feltételei. Az eddigi 32 ezer helyett,  többszázezer munkavállaló után vehető igénybe a szociális hozzájárulási adókedvezmény. A rehabilitációs hozzájárulás 8 százalékos növekedése – személyenként 1 millió 341 ezer forintra – a korábbinál is erősebb ösztönzést jelent majd a rokkantak foglalkoztatására.

207 ezerről 223 500 forintra emelkedett a rokkantsági ellátás mellett végezhető munka jövedelemkorlátja is. Míg 2018-ban csak a mintegy 32 ezer rehabilitációs kártyával rendelkező munkavállaló után mentesülhettek a foglalkoztatók a 19,5 százalékos mértékű szociális hozzájárulás befizetésétől, idén ez a kedvezmény már mintegy 400 ezer komplex szakvéleménnyel rendelkező megváltozott munkaképességű, személy után járhat – akár részesül az illető ellátásban, akár nem. A kedvezményesen foglalkoztatható személyek körének jelentős bővülése növeli az esélyét annak, hogy a munkaadók betöltetlen álláshelyeikre a megváltozott munkaképességűek köréből találjanak megfelelő jelöltet. Szélesedett az SZJA-kedvezményre jogosultak köre is.  Egyes tartós egészségügyi problémával élő dolgozók jogosultak arra, hogy a minimálbér 5 százalékát, vagyis az idei évben havi 7 450 forintot a saját személyi jövedelemadójukból levonjanak. Ráadásul ez az összeg akár 5 évre visszamenőlegesen is járhat, ami közel 450 ezer forintnyi összeget is jelenthet 2019 január elsejétől tovább bővült a kedvezményre jogosító betegségek köre: immár az emlő-, méhnyak-, petefészek-, prosztata- és heredaganat, illetve az endometriosis is ebbe a körbe került. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a jogszabály több olyan, látszólag enyhe, hétköznapi betegségnek számító egészségügyi problémát is ebbe a körbe sorol, mint a laktózintolerancia. a cukorbetegség vagy a Crohn-betegség. A munkáltatók számára a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására vonatkozó legnagyobb anyagi ösztönzést hosszú évek óta a rehabilitációs hozzájárulás jelenti. Ha ugyanis egy 25 fősnél nagyobb létszámmal működő társaság a teljes munkaerő-állományának legalább 5 százalékát nem tölti fel megváltozott munkaképességű munkatársakkal, a hiányzó létszám után munkavállalónként rehabilitációs hozzájárulást kell fizetnie. Ez az összeg a tavalyi 1 242 000 forintról idén évi 1 341 000 forintra emelkedett, ami 8 százalékos munkáltatói tehernövekedést jelent.

Forrás:ado.hu

További cikkek