Új év, új taktikák. (toborzói oldalról)

  1. A következő toborzó, akivel beszélünk, lehet, hogy egy robot lesz. Ha akarjuk, ha nem, a mesterséges intelligencia (AI) és a Chatbot-ok világa már itt van. Lehet, hogy még nem találkoztatok vele mindannyian, de már mi is tesztelünk ilyeneket a cégünknél. Azzal kampányolnak a technológia mellett, hogy ez nagyon álláskereső-barát, mert akkor válaszolja meg a rendszer a kérdéseinket, amikor azt mi akarjuk. Ez tök jó, de emellett nagyon kritikusak is ezek a robotok, és elemzik az adott válaszainkat. Ezt az előnyünkre is fordíthatjuk, de ahhoz érdemes egy picit utánajárni, hogy hogyan is működnek.
  2. Régi munkahelyünk. Ma már különösen fontos az, hogy ne égessünk fel mindent hidat magunk mögött, amikor  elmegyünk egy másik céghez dolgozni. A visszatérő dolgozók még jobban fel fognak értékelődni, hiszen a piacon óriási a verseny, és a már ismert kollégákat nagyobb valószínűséggel tudják eredményesen visszailleszteni a cégek, mint másokat. Ha nem volt gáz, ahogy felmondtunk, akkor nyugodtan mozgassuk meg a régi szálakat.
  3. A cégek sorban állnak a szakemberekért. Nyugodtan mondjuk meg, hogy mit és hogyan szeretnénk, mert nagyon sok cég bajban van a szakemberekkel. Ma már nem az van a legtöbb helyen, hogy a cég megmondja, hogy ennyi az annyi, és punktum… Ha nagyon gázban van, fog majd engedni 🙂

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További cikkek