Mit tegyünk, ha az előléptetés nem opció

Mindenki szeretne feljebb/előrébb jutni a ranglétrán. Ha nem is vezető beosztás felé, de több bérért mindenképp. Mit tehetünk akkor, ha az előléptetés mondjuk nem opció. Valamilyen oknál fogva egyszerűen nem megoldható. (tételezzük fel) Lássunk most erre 4 példát.

  1. Ne várjuk, hogy a feladatok maguktól jöjjenek hozzánk. Járjunk nyitott szemmel, és ha tudunk valahol, akkor segítsünk be. Azt már tudjuk, hogy a nők ugyanolyan arányban kérnek fizetésemelést, mint a férfiak, azonban sokkal ritkábban kapják meg (üvegplafon, nemi diszkrimináció, nevezzük ahogy akarjuk). Azonban azt fontos megjegyeznünk, hogy ők nehezebben is állnak ki az igazukért, mint a férfiak (akinek nem inge…). Így emiatt ilyen tekintetben ők hátrányban vannak. A lényeg, hogy ha nem kérünk nem is fognak emelést adni, ezért ha megérdemeljük, akkor álljunk ki érte.
  2. Beszéljünk olyan emberekkel, akik azt csinálják, mint amit mi is szeretnénk. A szimpla kíváncsiságban is hatalmas potenciál van. Ha érdeklődők vagyunk, és azt szembetűnőn tesszük, az meg fog maradni az emberek emlékezetében. Beszélgessünk a legnagyobb projekteken dolgozókkal, a legrégebb óta a cégnél levővel, vagy bárkivel, akivel szívesen cserélnénk. Ne irigykedjünk, hanem ismerjük meg a munkáját és a feladatait. Egyfajta belső hálózatépítés. És ha valaha is kétségeink lennének, akkor vessük be a „megiszunk egy kávét?” kérdést.
  3. Vegyük sorra a skill-jeinket. Derítsük ki, hogy miben kell fejlődnünk, mit kell megtanulnunk a célunk eléréséhez. A legkönnyebben házon belül tanulhatunk, ha önként jelentkezünk segítséget nyújtani. Így nem kerülünk plusz pénzbe a cégnek, méltányolni fogja az erőfeszítéseinket is, és nagyon hasznos plusz tudásra tehetünk szert. Ráadásul valódi szakmai tapasztalatra, nem pedig elméletre.
  4. .”Fizessük” meg előre. Legyünk türelmesek. Egy menővezetői állás megszerzése nem annyiból áll, hogy egyszerűen két évente lépünk egyet a cég szervezeti ábrájában. Ezekért a dolgokért meg kell küzdeni, és ki kell várni, mert a semmire nem adnak ám előléptetést.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További cikkek