Hogyan frissítsük az önéletrajzunkat?

Itt van három jó tanács, hogy hogyan frissítsd az önéletrajzodat! Ma már semmi nem úgy megy, mint régen. Igen is adni kell a külsőségekre. Beszüljünk most három fontos területről, amit érdemes észben tartani, ha önéletrajzot írunk.

 

  1. A toborzók nagy része szerint a kulturális illeszkedés nagyon fontos a döntés meghozásakor. Nem hallunk sokat erről, amikor az önéletrajz megírásáról beszélünk, általában. Azonban már a CV megírásakor is elkezdhetjük bebizonyítani azt, hogy a munkahelyi szokásoknak, stílusnak, kultúrának megfelelő a személyiségünk. Korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy hogyan deríthetjük fel a kiszemelt cég(ek) vállalati kultúráját. Végezzünk alapos kutatást, gyűjtsünk infót minél több forrásból, hogy milyen emberek dolgozhatnak ott, és hogy mi megfelelőek vagyunk-e oda. Próbáljunk rájönni, hogy milyen értékek mentén működik a cég, mi motiválja az ott dolgozókat, és milyen célokban hisznek. Vessük össze ezeket a saját értékrendünkkel, és a hasonló elemeket domborítsuk, hangsúlyozzuk ki az önéletrajzunkban!
  2. Szedjük ki az üres, céltalan szavakat. Ma még mindig nagyon sokan durrogtatják ezeket a sablonos, közhelyes, semmit mondó kifejezéseket (csapatjátékos, jó kommunikációs képesség, siker-orientált, lojális, stb…) Ma már ezeket senki nem hiszi el, ha csak leírjuk őket. Csak a helyet foglalják, és nem képviselik a személyes márkánkat, brand-ünket. A hely az önéletrajzban pedig nagyon értékes erőforrás. Nem magukkal a szavakkal van baj. Nem a jelentésükkel. Egyszerűen csak nem mondanak el semmit rólunk a munkáltatónak, ami miatt értékesebbek lehetünk, mint a többi jelentkező. Ne írjuk azt, hogy eredmény-orientáltak vagyunk, hanem írjuk le az eredményeinket. Legyen mérhető, számszerűsíthető. Jó csapatjátékos? Persze. De miért? Írjuk le, ha együtt dolgoztunk valakivel, és sikerre vittünk egy feladatot.
  3. Modernizáljuk az önéletrajzunkat. Ha egy ideje nem aktualizáltuk a CV-t, akkor itt az ideje. De ne csak az adatokat frissítsük. A dizájnt is, mert fontos. A mai társadalom nagyon is a vizualitás által van vezérelve. Ha nekem nem hiszitek el, nézzétek meg a Google statisztikákat arra vonatkozóan, hogy a videók, infografikák, és egyéb vizuális eszközök mennyivel sikeresebbek a sima szöveggel szemben. A teleírt önéletrajz nem jó. Ami csak egy fehér lap szöveggel, az sem. Fel kel kelteni az olvasó figyelmét színekkel, dizájnnal, érdekes elemmel, mert amúgy egy pár másodpercet fog csak a CV-vel tölteni… Legyen könnyen emészthető, ízléses, csak a lényeges információk legyenek benne. Ebben a pár másodpercben lehet megfogni a figyelmet!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További cikkek