Ember kontra gép?

emberkontragépEmber kontra gép? Három témát szeretnénk most körüljárni ebben a bejegyzésben!

Bevezetőnek szeretnénk írni néhány gondolatot.

  • Nyilvánvalóan a technológia és a fejlődés korszakát éljük. Az elmúlt 100 évben hatalmas mértékű, exponenciális fejlődésnek lehetünk szemtanúi a tudomány, fejlesztés, kutatás területén. Azonban eltolódás figyelhető meg. Jelenleg nem is annyira az új technológiák kifejlesztése élvez nagy prioritást, hanem inkább a már meglevőknek az implementálása a gyakorlati életben.
  • A szervezetekbe áramlanak a fiatalabb generációból származó dolgozók és velük együtt a megváltozott munkavállalói gondolkodásmód, hozzáállás is.
  • A nagy hangsúlyt kapó digitális technológia, valamint az ember és gép közötti kapcsolat gyors változása folyamatosan bizonytalanságban tartja a kutatókat, közgazdászokat, szociológusokat, politikusokat, hogy vajon mit tartogat a munkaerőpiac jövője.
  • Befektetni az új technológiákba az egyszerűbb rész. A megfelelő embereket megtalálni, a vezetőket képessé tenni ezek alkalmazására sokkal nehezebb feladat.
  • Egy teljesen digitális vállalkozásnak sokkal nagyobb rugalmasságra, tudásra, és fejlesztésekre van szüksége, hogy termelékeny legyen.

Az alkalmazottak félnek a digitális változásoktól

Azt tudjuk, hogy a vállalatok mohón kapkodnak az új technológiák, digitalizálási, automatizálási folyamatok után (már aki megteheti persze), amelyek felgyorsítják a folyamatokat és a termelést. De mi a helyzet a munkavállalókkal? Félnek, hogy elveszítik munkájukat, vagy örülnek az új módszereknek?

Egy üzleti tanácsadó cég kutatása szerint ötször több munkavállaló állítja azt, hogy a digitális technológiák pozitív hatással lesznek a jövőbeni kilátásaikra a munkahelyek tekintetében, mint aki szerint negatív lesz a hatása, vagy a munkahelyüket veszélyezteti. Az optimisták és pesszimisták aránya tíz az egyhez annak tekintetében, hogy milyen hatással lesz a digitális technológiák elterjedése a munkavégzésükre. Egyre több munkavállaló látja be, hogy a digitális fejlődés elkerülhetetlen, és vitathatatlan. Információéhesek és több tudást szeretnének. A kutatásban résztvevők 60 százaléka azt jósolja, hogy a napi munkavégzése a közeljövőben jelentősen változni fog emiatt.

A cégeknek ezt a kíváncsiságot, érdeklődést kell produktivitássá alakítani, mégpedig úgy, hogy a megfelelő technológiákba ruháznak be, amelyeket a munkavállalóik is elfogadnak!

A gépek jobb menedzsereket eredményeznek

Ez talán az egyik legjelentősebb oka az emberek gépek felé irányuló ellenségességének. Növekszik azoknak a száma, akik félnek, hogy a mesterséges intelligencia egyszer annyira fejlett lesz, hogy nem lesz szükség az emberi elmére. Ez azonban nagyon távol áll az igazságtól!

Tény, hogy hatalmas előrelépéseket tett az emberiség a mesterséges intelligencia kutatása és fejlesztése terén. Már most is létezik sok módszer, ami felszabadítja a menedzserek idejének egy részét, amit aztán további feladatok ellátásával tölthetnek ki. Azonban az olyan esetekben, amelyek komplex gondolkodást, bonyolult döntések meghozását igénylik, mindig is szükség lesz az emberi elme erejére. Amíg például bizonyos adminisztrációs jellegű feladatokat már lehet automatizálni, addig egy tanácsadási folyamatot, vagy egy komoly üzleti döntés meghozását nem bízhatjuk gépekre. Szintén igaz ez a kreatív és innovációs területekre!

A digitális fejlődés csak a fiatalok körében elfogadott.

A fiatalabb generáció tagjainak beáramlása a munkaerő-piacra nyilvánvalóan megváltoztatja a cégek gondolkodásmódját. Valószínűleg ez még inkább meg fogja erősíteni a digitális, automatizált, robotizált és mesterséges intelligencia segítségével működő dolgok elfogadottságát.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak a fiatalok fogadják el, az idősek pedig elítélik.

2050-re már kétmilliárd ember lesz 60 év feletti. Ahogy az életszínvonal folyamatosan nő (orvosi technológiák fejlődése, betegségek elleni gyógymódok, stb), úgy mennek egyre később nyugdíjba az emberek. Tehát egyre több idős marad majd a munkaerő-piacon, akik nyilvánvalóan szeretnének továbbra is releváns tudással és készségekkel rendelkezni, ugyanúgy, mint fiatal társaik. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy nyitottak legyenek a technológia fejlődésére.

Lassan, de biztosan omlanak le a digitális műveltség korlátai. Szinte már az utolsó olyan generáció él, akinek nem természetes a PC, internet és okos telefon használata. Ez a munka világára is kihatással lesz. Sok szakértő úgy véli, hogy a generációs szakadék áthidalásának kulcsa a digitális műveltség.

A menedzserek fontos feladata lesz a jövőben a fiatal és az idős munkavállalók, valamint a fejlett digitális technológiák integrálása egy hatékony, innovatív rendszerré. Azok lesznek a hatékony és versenyképes cégek, akik jól megtalálják az egyensúlyt az emberek tudása, sokoldalúsága, kreativitása, valamint a gépek hatékonysága, terhelhetősége és gyorsasága között.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További cikkek