A munkáltató megbízhatósága

Ez a bejegyzés a diplomadolgozatomból került átemelésre. A munkáltató megbízhatóságáról szól ez a rész.

„A kutatás utolsó, ám egyben egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy mitől tartanak a kutatásban résztvevők egy munkáltatót megbízhatónak? A leggyakrabban megjelenő válaszok a szabályosságra vonatkoztak. A következő megfogalmazásokkal találkoztam. A munkáltató tartsa be a kötelességeit, a törvényeket, tartsa magát a szerződéshez. Az interjúalanyok közül többen visszacsatoltak a korábbi kérdésekhez, amiknél arról volt szó, hogy azt kapták-e, mint amit az interjún ígértek nekik. Megemlítették, hogy gyakran találkoznak aránytalanul sok túlórával, vagy olyan munkabeosztással, amiről nem volt szó. Ezt saját magam is meg tudom erősíteni sajnos. Ezek pedig nyilvánvalóan jogos elvárások, és persze kötelező jellegűek is a munkáltató részére. Ezen kívül nagyon sokan írták le konkrétan azt, hogy nekik bőven elég, ha időben megkapják a bérüket. Érkezzen meg a havi határidőig az összeg, és pontosan annyi legyen, mint amiben megállapodtak. Ezt az interjúalanyok is kivétel nélkül szóba hozták, teljesen érthető módon, hiszen azért dolgozunk, hogy legyen miből megélnünk. 49 Szintén jelentős volt a munkakörnyezettel kapcsolatosan megjelenő válaszok száma. A kérdőív kitöltői leginkább csak általánosságban írták, hogy legyen megfelelő a munkakörnyezet, legyenek adottak a feltételek. Az interjúalanyokkal erre részletesebben kitértem, érdekelt, hogy mit értenek ez alatt pontosan. Olyan kulcsszavak jöttek felszínre, mint a biztonság, a kényelem, a nyugalom, a rend, a tisztaság és hasonlók. Az iparban dolgozóknál többnyire fontosabb volt a biztonság. Az, hogy semmi ne legyen baleset vagy életveszélyes, és néhányan kiemelték, hogy nem szeretnének olyan emberrel dolgozni, aki ezt nem tartja tiszteletben. Hiába megfelelő a munkahely a munkavédelmi előírásoknak, egyetlen felelőtlen ember is elég a bajhoz. Azok viszont, akik inkább irodai jellegű munkakörben dolgoznak a kényelmes bútorokat, igényes irodákat, a nyugodt csendes környezetet és az ergonómiát említették. Alig 12 kérdőív kitöltő említette meg a vezető stílusát vagy hozzáállását. Az interjúalanyok közül sem beszéltek sokan erről. Azonban néhányan megemlítették, hogy csak akkor tudnak megbízni a munkáltatójában, ha a vezetője korrekt, lehet rá számítani, érdekli, hogy mi van az alkalmazottaival, és tisztességesen bánik mindenkivel. Érdekesnek tartom, hogy senki nem beszélt a munkáltató fennmaradásáról. Úgy gondolom, hogy egy több évtizede, esetleg akár egy évszázada is működő cég valamit már tényleg letett az asztalra, és ennek megbízhatóságot kell tükröznie. Ez a téma azonban nem került felszínre sem a kérdőívekben, sem az interjúk során. Szintén nem beszélt senki arról, hogy hogyan befolyásolja a CSR tevékenység a munkaadó megítélését.”

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

További cikkek