Monthly Archives: július 2018

4 butaság, amivel a saját munkánkat gátoljuk

Szerző: | 2018-07-30

Vannak olyan dolgok, amikkel gyakran hátráltatjuk a saját eredményes munkánkat. Teljesen indokolatlanul, és néha teljesen tudat alatt nehezítjük a dolgunkat.

  1. Túlságosan ragaszkodunk a megszokott folyamatokhoz. Persze, értem, a változás néha nehéz meg kényelmetlen. Jobb inkább a jól bejáratott folyamatokhoz ragaszkodni. Van amikor ránk erőltetik ezeket a változtatásokat, mert mondjuk egy új folyamatot vezet be a cég, de van, amikor magunk is tudjuk, hogy hogyan lenne jobb/gyorsabb, de nem merjük vagy nem akarjuk mégis úgy csinálni. Pedig ezek nem véletlenül alakulnak ki 🙂
  2. Mindenkitől engedélyt/jóváhagyást kérünk. Biztosra akarunk menni, meg nyilván nem akarunk hibázni, meg jó dolog egyeztetni, de nem mindig kell arra várni, hogy valaki egy nyilvánvaló dologra okét mondjon.
  3. Elfelejtjük a korábbi visszajelzéseket. Néha úgy érezzük, mintha mindent kétszer kéne megcsinálni? Megcsináljuk, nem jó, aztán újra meg kell csinálnunk? Ilyenkor érdemes magunkba nézni, egy kicsit, és átgondolni, hogy vajon azért csináljuk rosszul, mert bár egyszer már elmondták, hogy nem úgy kéne csinálni, mi ennek ellenére mégis úgy csináljuk? Könnyű megfeledkezni a korábbi visszajelzésekről, de azokat nem véletlenül adták.
  4. Minden egyes létező eshetőségre fel akarunk készülni. Azzal nincs semmi gond, ha meg akarjuk tervezni a dolgokat. Ez kell, hogy ne hozzunk elhamarkodott döntéseket, és kellő megalapozottsága legyen mindennek, amit teszünk. De nagyon könnyű ám átesni a ló túloldalára. Ha görcsösen minden egyes szcenáriót végig akarunk pörgetni az agyunkban. Így gyakran a dolgoknak az elkezdése is akadályokba ütközik, nemhogy a hatékony haladás 🙂

3 dolog, ami miatt “az a munka” nem volt időpazarlás!

Szerző: | 2018-07-26

Vannak a karrierünkben mellékvágányok, kénszerű helyzetek, átmeneti megoldások, félresikerült kísérletezések, stb. Vagy bejön, vagy nem. Vagy megbánjuk, vagy nem. De az alábbi három állítás segít abban, hogy miért ne érezzük elpazaroltnak egyetlen korábbi munkánkat sem.

  1. Így tanuljuk meg, hogy mi az amit szívesen csinálunk, és mi az amit nem. Még ha utálunk is egy munkát, akkor is nagyon értékes információkkal tud minket gazdagítani. Egyrészt tudni fogjuk, hogy milyen irányba NE menjünk, mi az amihez sosem lesz kedvünk, stb. Másrészt pedig, tudni fogjuk értékelni a jó munkát, mert tudjuk mennyivel jobb, mint a rossz 🙂
  2. Biztos, hogy szereztünk valamilyen transzferábilis skill-t. Gondolkodjunk erőteljesen azon, hogy még az utálatos munkánkból is találtunk valami olyat, amit jól tudunk hasznosítani máshol. Vagy amit jól el lehet adni egy állásinterjún.Vagy amit azóta is nap mint nap használunk. Példa. Gyakornokként egy csomó meetinget kellett megszerveznünk, és tárgyalókat foglalni a felsővezetőknek? Ja, nagy cucc… De gondoljunk bele, mennyi türelem, szervezőkészség, és precizitás kell ehhez? Ezek pedig kulcs-kompetenciák a mai munkaerőpiacon.
  3. Bővül a hálózatunk.  Mindegy hogy hol dolgoztunk, akkor is lesznek valószínűleg jófej kollégáink, korábbi ügyfeleink, vezetők, bárki. Nem tudhatjuk, hogy később kivel sodor minket össze a szél. Nem tudhatjuk, ki kit ismer, ki honnan tud beajánlani minket, stb.

A lényeg, hogy semmi nem fölösleges, és semmi nem történik véletlenül 🙂

Hogyan kerüljünk be oda, ahova elvileg nem is lehet?

Szerző: | 2018-07-25

Találtunk egy szimpatikus céget, ahol szívesen dolgoznánk? Szuper! De sajnos ha csak úgy simán kifejezzük a szándékunkat arra, hogy mi ott akarunk dolgozni, az elég kevés. A legtöbb cég/HR-es/Recruiter elég sok ilyen üzenetet kap. Nem baj, lehet ezt úgy is, hogy az átlagnál mélyebb benyomást tegyünk ilyen esetben 🙂

Én is toborzóként dolgozom egy banknál, naponta többször keresnek fel azzal, hogy van-e valami munkám nekik. Jobb esetben tudok valami releváns nyitott pozíciót ajánlani. De sokszor az van, hogy ők akarnak valamit csinálni, nálunk. Én nem tudok neki pozíciót nyitni, természetesen.

Általában ezekre a kérdésekre csak nemmel tudok válaszolni, még ha szépen és illedelmesen fogalmazom is meg. Általában itt a dolog itt el is sikkad, aztán elmúlik a kapcsolat. Neki és nekem sincs időm arra, hogy a semmiről beszélgessünk 🙂 Maximum ha a jövőben lesz valami ilyesmi keresésünk, akkor felhívom vagy írok neki.

De van a másik eset, amikor nagyon korrektül, nagyon felkészülten írnak nekem. Konkrét kérdéseket tesznek fel, amik már önmagukban kiemelik őket a többségből. Megkérdezik az én véleményemet is, elmesélik, hogy mit szeretnének, és hogy ez mennyire lehet reális szerintem. Ezek is általában a kétségbeesett álláskeresőktől jönnek (ritkább esetben a hardcore network-erektől.) de ha így írnak, már mindjárt más a leányzó fekvése. Meg ezekre mondjuk én is tudok érdemben válaszolni és konkrétat mondani.

És ez miért jó nekik, és nekem? Mert amíg beszélgettünk valamennyit, már jobban megismertem. És ha nyílni fog egy adott keresés, akkor rögtön van név az eszemben, akit azonnal lehet keresni. Jó nekem, mert van jelöltem, akit be tudok mutatni. És jó neki, mert végül is a célja megvalósulhat.

Szóval a kérdés az, hogy érdemes-e megkeresni akkor is a cégeket, ha nincs nekünk való pozíciójuk? A válaszom egyértelmű igen, de nem mindegy az hogy hogyan. Olyan kérdést/kérést továbbítsunk, ami nem hozza őket kellemetlen helyzetbe, és amire tudnak értelmesen válaszolni. Azonnal munkát kérni általában nem megy így. De egy informális interjút kérni nem akkora dolog, mint gondolnánk. Így máris bekerülhetünk abba a vérkeringésbe, ahol egyszer mi magunk is szeretnénk dolgozni.

Mi a teendő, ha nem kapunk referenciaigazolást?

Szerző: | 2018-07-24

Az álláskeresők és a toborzási és kiválasztási szakembereknek egyaránt komoly fejfájást okoz az a jelenség, hogy sok cég egyszerűen nem ad referenciát. Egyszerűen ad egy igazolást a beosztásunk nevével és időtartamával, és kész.

A referenciakérés során a céget elhagyó munkavállalók írásban (esetleg később szóban) kérnek pozitív referencia-igazolást az új munkahelyük könnyebb megtalálása érdekében.  Ám manapság egy ilyet már nem mindenhol olyan egyszerű beszerezni. Ez a jelenség Amerikából kezdett terjedni, ám jelei már máshol is mutatkoznak.

De mi idézte elő ezt a trendet?

A válasz egyszerű: Félelem a munkaügyi perektől.

Példaként álljon itt egy történet. Egy amerikai aneszteziológust kirúgtak, mikor rájöttek, hogy a munkaeszközeként használandó gyógyászati szereket drogként alkalmazta saját maga számára. Ennek ellenére kapott egy pozitív ajánlást. (méltányosságból, esetleg baráti kapcsolat révén…)

A következő munkahelyén munkára alkalmatlan állapotban jelent meg. Aznap majdnem megölt egy pácienst emiatt. A páciens családja beperelte a munkáltatót, és 8 millió dollár kártérítést nyertek. Ezután a munkáltató az aneszteziológus korábbi munkahelyét perelte be, arra hivatkozva, hogy pozitív referencia-igazolást adtak ki az illetőről, amikor tisztában voltak drog-problémájával. A pert megnyerték. Ez persze egy elég kirívó eset, de jól szemlélteti a problémákat.

Azonban mi a helyzet a negatív referenciával, ha mondjuk kirúgják a munkavállalót? (például ha felhívja az interjúztató a korábbi munkahelyünket, referenciát kér, és azt a választ kapja, hogy elégedetlenek voltak velünk.) Egyrészt ha indokolatlanul ad ilyen referenciát, az természetesen ronthatja az álláskereső esélyeit. Azonban a felmondás okával, indokoltságával kapcsolatban is derülhetnek ki dolgok, amik a korábbi munkahely számára jogi problémákat vethetnek fel.

Az ilyen kényelmetlen esetek elkerülése végett több cég bevezetett úgy nevezett „no-refference policy-t”. Egyszerűen elzárkóznak az ajánlásoktól, pontosan a jogi problémák miatt.

Ez az álláskeresőknek probléma, mert ez egy jó módszer lenne erősségeik, értékeik demonstrálására. Azonban áthidalható a probléma, ha megértjük a különbséget a vállalati és a személyes referencia között.

Egy vállalati ajánlás az egész cég nevében szól. Akármi áll benne, azt úgy tekintik, hogy az egész cég nézeteit, véleményét tükrözi. Magyarul, a cég felel érte!

Egy személyes referenciánál az ajánláshoz nevét adó ember maga felel a leírtakért, vagy mondottakért, nem pedig a munkáltatója. Egy kolléga vagy egy vezető is írhat olyan személyes ajánlást, ami nem vonatkoztatható a vállalat egészére. Sőt! Annak sincs akadálya, hogy egy olyan embertől kérjünk személyes ajánlást, aki már szintén nem dolgozik a cégnél. Ha ilyet kérünk, vagy készítünk, mindig ügyeljünk arra, hogy teljes mértékig személyes véleményt tükrözzön.

Amennyiben szóbeli referenciát kér az új munkáltató, akkor csak olyan ember elérhetőségét adjuk meg neki, akivel ezt megbeszéltük, és hozzájárulását adta például a telefonszámának megadásához. Célszerű a személyes telefonszámot, és nem cégeset megadni, hogy elkerüljük a munkáltatóval történő párhuzamba állítás lehetőségét.

Különösen abban az esetben vagyunk jó tárgyaló pozícióban a referenciák terén, ha felmondanak nekünk. Létszámcsökkentés, csoportos leépítés, pozíciónk vagy akár munkáltatónk teljes megszűnése esetén (tehát ha nem önhibánkból rúgnak ki), jobb eséllyel juthatunk ilyen igazoláshoz.

Mivel vágódhatunk be az onboarding során?

Szerző: | 2018-07-23

Az első hetek mindig megterhelők egy új munkahelyen. Gyorsan pörögnek a dolgok, és gyakran találkozunk olyan dolgokkal, feladatokkal, amivel eddig még nem. De hát ezért váltottunk, hogy újat tanuljunk, és fejlődjünk, nem?

Nézzük a naptárban a sok meetinget és megbeszélést, és csak annyi a célunk, hogy túléljük őket. Persze senki nem várja el, hogy egy hónap alatt minden apró részletet megtanuljunk a cégről és a munkafolyamatokról. Főleg akkor, ha még viszonylag pályakezdők vagy juniorak vagyunk egy területen.

Van azonban egy kérdés, amit szinte mindig megkérdezhetünk (persze csak amikor az helyén való).

“Hogyan tehetném könnyebbé az életed a munkámmal?”  

Azt gondolhatnánk, hogy ha azt sem tudjuk hogy a kávégép merre van, akkor hogyan segíthetném valaki olyan munkáját, akiét nem értem. Jogos a felvetés. Sőt néha kellemetlen is lehet ezt csinálni. De nem kell nyomulósnak és tolakodónak tűnni. Ha a csapat tagjaivel megszervezünk egy-egy maximum 10 perces beszélgetést, és megkérdezzük, hogy mi hogyan járulhatunk hozzá a sikerességükhöz, eredményes munkavégzésükhöz, azt biztosan értékelni fogják. Meglepődnénk, hogy milyen gördülékenyen tud menni ez a dolog.

Valakinek nagyon erős véleménye lesz. Valaki pedig nem is gondolkodott még ezen, úgyhogy nem fog tudni válaszolni. De a lényeg, hogy valószínűleg azért vettek fel minket, hogy tudjunk valami újat hozni a vérkeringésbe. És így ezt már az első héten is megtehetjük.

Azzal is tisztában vagyok, hogy ez a kérdés nem fogja megkönnyíteni az első hónapunkat. De ha eredményt és elismerést szeretnénk, azért tenni is kell. Nagyon nem mindegy, hogy az első időszakban csak úgy lötyögünk meg sodródunk az árral, vagy pedig pro-aktívan szeretnénk kivívni magunknak a tiszteletet és megbecsülést!

Ha már unjuk a péntek délutánt

Szerző: | 2018-07-20

Péntek délután van. Én már picit unom a melót, és mennék haza. Biztosan mindenkinek van olyan része a munkájának (jobb esetben csak egy része) amit egyáltalán nem szeret. Nálam például az excel táblázatokban történő adminisztrálás ez. Egyszerűen unom, és nem izgalmas egyáltalán. Körülbelül annyira érzem mókásnak, mint három órán át hallgatni azt, hogy valaki a villáját csikorgatja a tányéron, vagy valami hasonló.

De sajnos muszáj ezt is megcsinálni. Ez van. Ezt írtuk alá. Ha jó ha nem jó, meg kell csinálni ezt is. Ilyenkor én két dolgot szoktam hajtogatni magamban, és ez szokott segíteni.

Egyszer úgy is vége lesz

Egy példa. A gimiben jártam fociedzésre. Volt mindig egy ilyen feladat, hogy hússzor zsinórban végig kellett sprintelni a focipályát, majd visszafelé kocogni. Mindent kivett belőlem. Meghaltam. És utáltuk. És féltünk tőle, hogy mikor jön… De tudtam, hogy ha a csapatban akarok maradni, és szeretnék jól játszani, akkor túl kell esnem ezeken. Viszont mindig azt mondogattam magamban, hogy mindjárt vége lesz. Tulajdonképpen az egész megvolt 10 perc alatt. 10 perc nem is olyan sok idő. Ez a 10 perc nagy szívás lesz. De az hamar elmúlik. Nekem ez segít 🙂

Milyen jó érzés lesz,  ha vége lesz

Maradva ennél az analógiánál. Mikor vége volt ennek a futkározós feladatnak, mindig én éreztem magam a legnagyobb királynak. Sőt mi több, megkönnyebbültem. Mindig elkezdeni a legnehezebb a dolgokat amúgy, szóval ha erre rá tudjuk venni magunkat, akkor már sokkal könnyebb folytatni. Mint amikor el kell kezdeni gyomlálni a kertben. Elkezdeni nagyon rossz. De utána már idegesít hogy nincs megcsinálva rendesen. És milyen nagy megelégedéssel fog eltölteni minket, ha meg lesz.

Úgyhogy ezt a két dolgot tartsuk észben, amikor olyan feladatunk van a munkahelyen, amit a hátunk közepére sem kívánunk. ! 🙂

Hogyan válaszoljunk az interjún arra, hogy “Meséljen el egy olyan helyzetet, amikor…”

Szerző: | 2018-07-19

Ismét interjúidő van. Minden rendben, időben megérkeztünk, fel vagyunk készülve, jól áll a séró, stb. Még a bemutatkozó beszédünk is jó volt. És akkor jön az a pillanat hogy: “Meséljen el egy olyan helyzetet, amikor….” És akkor belehelyeznek minket egy szituációs dologba, amivel próbálják a magatartásformáinkat megismerni, már amennyire lehet egy ilyen helyzetben.

Nehéz kapásból kitalálni valamit az ilyen kérdésekre, ezért céleszű felkészülni néhány tervvel. Persze ne a bemagolt dolgokat mondjuk, de legyen néhány “indító szál” amivel össze tudjuk kapcsolni a “begyakorolt” történeteket. Így gyorsan át tudjuk gondolni, hogy ezek közül a “kész” opciók közül melyik illeszthető be legjobban a kérdésre adott válaszba.

Milyen tipikus kérdések szoktak előfordulni? “Mondjon egy esetet, amikor…

  • hibát követett el a munkája során
  • olyan problémát kellett megoldania, amikor nem állt minden információ a rendelkezésére
  • nézeteltérése volt egy kollégájával egy ötlet kapcsán
  • egy vezetőjétől építő jellegű kritikát kapott
  • nagyon szűk határidőre kellett teljesítenie
  • sokat dolgozott egy feladaton/projekten, de végül azt elvetették

Célszerű egyébként ezeket az előre begyakorolt anekdotákat kategóriákba rendezni logikailag.

  • Nehéz idők
  • Csúcspontok/pozitívumok
  • Együttműködés másokkal

STAR modell. Ezzel a modellel jól lehet strukturálni a választ. Ezek mentén el lehet mesélni, hogy mi volt a helyzet, mit kellett megoldni, mit tettünk, és mi lett az eredménye.

  • Situation (szituáció)
  • Task (feladat)
  • Action (cselekvés)
  • Result (eredmény)

Mit tehet(ne) a munkáltató a kismamák megtartásáért?

Szerző: | 2018-07-18

Mindig sarkalatos pontja egy nő életében a gyermekvállalás. Nem csak egészségügyi/családi szempontból, de a karrier/munkavállalás kérdéskörében is. De a munkáltató sincs egyébként egyszerű helyzetben ilyenkor. Mit tehetnek a vezetők annak érdekében, hogy egy ilyen helyzetből a legtöbbet hozzák ki?

  1. Egyeztessenek a HR-el. Mindenképp tudni kell, hogy egyrészt mik az éppen hatályos jogszabályok, másrészt mik a cégnél az egyéb ide kapcsolódó policy-k. Legyünk felkészülve az ilyen helyzetre, és azt is vegyük figyelembe, hogy egy ilyen munkavállalónak milyen igényei lehetnek. Higgyük el, nagyon meg tudja hálálni egy alkalmazott, ha ilyenkor jól bánik vele a cég, és rugalmasak.
  2. Legyünk ott a visszatérésük első napján. Vezetőként nekünk ez csak egy ugyanolyan munkanap mint a többi, de higgyük el, nekik sokat jelent, mert fontosnak érzik majd magukat.
  3. Visszaszokási terv. Jobb kifejezés híján, egyezzünk meg a visszatérő kismamával abban, hogy az első 3 hónapban miben tudunk segíteni neki. Ne terheljük le egyből sok feladattal, nagy feladaton van túl így is. Akár írásba vetve is megállapodhatunk egy átmeneti folyamatban, ahol folyamatosan, apránként szoktatjuk vissza a munkavégzéshez.
  4. Rugalmas munkarend. Egy anyukának (és egy apukának is) értelemszerűen megváltozik a napi rutin, ha egy gyerkőc is bejön a képbe.  Jó ha tudunk rugalmasak lenni a munka kezdését és befejezését illetően. Nyilván.
  5. Kössük őket össze más hasonló helyzetben levőkkel. Egy nagy cégnél előfordulhat, hogy egyszerre többen is vannak ilyen helyzetben. A közösségélményre jól lehet építeni, ezért ha bármilyen közös projekt, feladat, vagy akár csak valami kis rendezvény kapcsán össze tudjuk őket “kovácsolni” az nagyon sokat segíthet.
  6. Hosszútávú célok. Ezekről mindenképp beszéljünk velük. Persze ez minden motiváció alapja minden embernél, de ilyenkor különösen nagy szerepe van.

Miért fontos az időrendiség a CV-ben?

Szerző: | 2018-07-17

Két egyszerű kérdés. Még mindig az a preferált mód, ha kronologikus sorrendben prezentáljuk az önéletrajzunkat? És még mindig aranyszabály, hogy egy, maximum két oldalas legyen?

Az első kérdésre a válasz igen. A toborzóknak maximum néhány másodperce van arra, hogy átnézzék az önéletrajzot, főleg amikor van még 150 másik is. Ha a tapasztalatainkat szépen időrendbe tesszük, kiemelve a szakmai fejlődésünket, akkor könnyen olvasható és értelmezhető lesz. A legutolsó dolog, amit szeretnénk, hogy nekik kelljen összebogarászni az életutunk összes apró és kusza részletét. Higgyük el, erre nincs idejük. A tapasztalatainkat igyekezzünk tömören, lényegre törően megfogalmazni, hogy az olvasónak ne kelljen azon töprengeni, hogy most éppen mit csinálunk, vagy korábban mivel foglalkoztunk pontosan. Egy funkcionális önéletrajz hiába fókuszál a skillekre és a tapasztalatokra, ha nem logikusan van felépítve, és nem látszik belőle világosan, hogy az illető honnan indult és hova szeretne eljutni.

Tartsuk észben, hogy ez a dokumentum lényegében az egész életünk egyetlen kis pillanatképpé zsugorítva, ezért nagyon hatásosnak kell lennie. Ha aggódunk a tapasztalat hiánya miatt, akkor egy kísérőlevélben térjünk ki a releváns soft skillekre, korábbi projektjeinkre, vagy hasonlókra. Ez főleg akkor fontos, ha teljesen más iparágba/szektorba váltunk, és meg akarjuk győzni a leendő munkaadót a transzferábilis kompetenciáinkról.

A válasz a második kérdésre szintén igen. Toborzóként egyértelműen állítom, hogy a legjobban az egy oldsalas CV-ket szeretjük. Fölösleges többet írni akkor is, ha pályakezdők vagyunk, vagy ha 15 éves szenioritással rendelkező szakemberek. Ha minden pozícióra rászabjuk, akkor nyilván ki fogjuk tudni szedni a nem teljesen releváns dolgokat majd, amik csak a helyet foglalnák, és fölöslegesen hosszabbítanák a művet. Ha már van pár év tapasztalatunk, akkor nem kell beírni a klubokat, a hallgatói önkormányzatot, az iskolai versenyeket, a gyakornoki állásokat és egyéb dolgokat. Ezek egy idő után már nem relevánsak.

Minden korábbi pozíciónkból ragadjuk ki a jelenlegi keresésünkhöz leginkább releváns felelősségi köröket, feladatokat, munkafolyamatokat. Ne foglaljunk el sok helyet a fejléccel, személyes adatokkal, fényképpel, hanem minél kompaktabbra csináljuk.

És mindig kérhetjük az ismerősök, vagy egy karriertanácsadó segítségét abban, hogy átnézze a munkánkat 🙂

Mi az, amin mindenki agyal, de mégsem kellene, ha karrierről van szó?

Szerző: | 2018-07-16

Egész előző évben arra vártunk, hogy majd a következő év jobb lesz. Aztán realizáljuk, hogy semmi nem változott. Vannak ötleteink, hogy mit szeretnénk, meg hogyan tovább, de mindig visszatart valami. Jobb a biztos hely, vagy mindig megtalálunk valami ellenérvet. Emiatt lemaradunk valami jóról sokszor, mert túlgondoljuk ezeket a döntéseket. Persze kell, hogy megalapozott döntést hozzunk, de az se jó, ha túlkomplikáljuk. Itt van három jele ennek:

  • Minden egyes alkalommal, amikor valami jó ötletünk támad a karrierünkkel kapcsolatban, eszünkbe jut, hogy lehet inkább mégse kéne… Ugye mi is éreztünk már így? Jött valami jó lehetőség, de aztán lebeszéltük magunkat róla, mert mi van, ha mégsem… De ahogy a csajozásról is szokták mondani, sosem fog sikerülni, ha meg sem próbálod 🙂 Szóval néha érdemes rizikót vállalni, és nem azon rágódni, hogy “de mi lesz, ha…”
  • Ha az ismerősök/barátok/családtagok a karrierről kérdeznek, akkor mindig eltereljük a témát. Ilyenkor előfordul, hogy kerüljük a témát. Nem azért, mert nem tudunk mit mondani, és nem törrténik semmi. Hanem mert félünk attól, hogy hülyeségnek tartják majd a terveinket, kinevetnek minket, stb. Ha nyíltan beszélünk a terveinkről, lehetőségekről, akkor még lehet, hogy túlgondoljuk a dolgokat, de legalább beszélünk róla, és ezzel halad a folyamat a fejünkben 🙂
  • Ha folyamatosan keresünk és böngészünk, de nem nyomjuk meg a “jelentkezés” gombot. Ez annak a jele, hogy tudjuk, váltanunk kell. De mégsem tesszük meg konkrétan, csak nézelődünk. Ha valamit nagyon akarunk, azért úgyis tenni fogunk. Szóval vagy nem akarjuk eléggé, vagy túlgondoljuk 🙂